De idén valahogy nem csak a természet gajdult be körülöttem,hanem minden és mindenki más is.Néha miden jó,néha minden rossz,már én sem tudok kiigazodni saját magamon és a dolgaimon.Egyre sűrűbben fordul elő,hogy elülnék magam mellől,ha lehetne...
Na de ez a blog nem az én szánalmas lelki sivárságomról szól,ez csak azért volt lényeges szempont,hogy tudjátok,jogosan mondom:
Ad.1: A kutya tényleg az ember legjobb barátja.Álmosom hős lovagként viseli az összes idióta hirtelen jövő hangulatváltozásomat.Imádom érte.Mikor fennhangon körberöhögöm önmagam,vagy visítva kaparom a falat,vagy nevetésből átcsapok bőgésbe,vagy ugyanez visszafelé,vagy minden ok nélkül pszihopata barommá változom,ő csak beletörődő vigyorral követ tovább és egy hang nélkül elvisel.
Ad.2:Mégis volt némi igazság abban,hogy a kedves előző gazdái lehűtlendögözték őméltóságát.Hát miért pont az a srác kell neki,aki nekem is?És mivel nem vagyok szőke,nincsenek hosszú szempilláim és nem tudok könyörgő bociszemekkel nézni,ezért mindig ő győz.Majd amint megszerezte,flegmán hátranéz rám,kedvesen kiröhög,szinte hallom,hogy "figyelj csak kicsicsíra,így csinálja egy profi!",majd boldogan elüget a srác oldalán,miközben veregeti a saját vállát...Ettől természetesen a srác odáig van,meg vissza,hogy ad1:mennyire édes egy blöki ez,ad2:hogy lehetek olyan szívtelen dög,hogy azt mondom erre a kutyára,hogy nem működik,ha más is ott van.Neki bezzeg sikerül....Jó érzés,mikor az egyetlen lény az életedben is magasról sz@rik rád.(Bocsánat).
Szóval érdekes dolog ez a vénasszonyok nyara.Minden élőlény érzi a közelgő vég szagát és még egyszer utoljára egy hatalmasat tombol a természet...
Szeretem.
Pár kép az elmúlt időszakból,a teljesség igénye nélkül:
Shy(menhely)
