Szóval,bevallom őszintén,bár azt a pár kutyás évvel a hátam mögött sejtettem,hogy nem olyan egyszerű dolog ez az agility,mint aminek látszik,de azért,hogy ennyire...durván béna legyek hozzá,na ez nem esik túl jól.
Már lassan fél éve,hogy járunk Álmmal,és összességében nagyon büszke vagoyk rá,hiszen nem akartam én vele agilityzni.Az első edzésünk csak egy kis mókázásnak indult.Csak nézzük meg,mit szól a kúszóhoz,röhögjünk egyet a meglepődött fején...Ma már 6 akadályos,két kúszós,90fokos kanyaros pályát mentünk...És jól megcsinálta!Lelkes,érdeklődik,fut,fáradhatatlan.És mindezt több,mint 8 évesen!Egy szóval,le a kalappal előtte,csodakutyám van!Imádom is érte.
De bizony néha bekattan.Mert hát azért hiába csoda,attól még kutya ő is.Talál valami szagot,valakinél észreveszi,hogy kaja van,a másik csipogós játéka sokkal jobb,bepróbálkozik,hogy mi lenne,ha mégsem ugorná,hanem kerülné az akadályt,vagy egész egyszerűen nem figyel,elbambul és olyan alapvető hibákat ejt,hogy ha nem látom,nem hiszem el.Nekifutásból felkenődik például a kúszó szájára,mert ő csakazértsem néz előre.Nekiindul,rohan,de valamiért mégsem figyel,nem veszi észre,vagy mazoista és szereti,ha fáj...Azt már nem tudom,hogy azt szereti-e,ha nekem,vagy ha neki fáj,mert ezek a megmozdulásai szerintem mindkettőnknek.
Ma rádöbbentem,hogy rengeteget kell erősítenem az idegzetemen,ha minél jobban akarom csinálni ezt az egészet.Nem szabad kiakadnom,nem szabad üvöltenem vele,akkor sem,ha nem figyel,ha nem hall meg,ha rám sem néz,ha elmegy.Mert ezzel csak elveszem a kedvét és még annyira sem fog dolgozni,mint amennyire eddig.De tudjátok,néha annyira,de annyira fel tud húzni az ilyen hülye dolgaival,hogy legszívesebben szálanként tépkedném a szőrszálait kifelé...meg a hajamat is...felváltva.
Értem én,hogy van olyan,hogy új feladat és nem érti még,mit akarok.Azzal nincs is baj,ahhoz van türelmem,hogy rávezessem,megmutassam neki,amíg meg nem érti.Ez szuperül megy,egész gyorsan felfogja ő is az új akadályokat.
Van olyan is,mikor én vezetem rosszul.Ez szörnyen bosszant,főleg,ha már többedszerre futom ugyanazt a pályát,az edző többedszerre mondta el,hogy hogy kéne,és fel is fogom,majd elkezdünk futni és a végén még mielőtt az edző megszólalna,én már dühöngök,hogy MEGINT elrontottam,UGYANOTT,mert idióta baromállat vagyok,pedig TUDOM,hogy hogy kéne...és egyszerűen pálya közben agy kikapcs,viszlát...DE ilyenkor nem az Ebbel dühöngök,hiszen az én retardáltságom a dolog.Magamra vagyok mérges.
A harmadik verzió pedig,mikor TUDJA,hogy mit akarok tőle,kivételesen JÓL is jelzem neki,de ő csak azért sem.Például,mikor már szinte bemászom a kúszó szájába,lezárom az összes lehetséges útvonalat,hogy kikerülje és akkor nekimegy a szájának,megfejeli,majd ahelyett,hogy javítaná és belemenne,megáll és néz rám bambán...Mikor TUDJA!!!Meg ül az első akadály előtt és mikor szólok neki,még a fejét is elfordítja és se isten,se párt nem mozdítja meg...aztán,mikor a 68. üvöltésemet nagy kegyesen "meghallja",akkor egy laza ívben kikerüli az akadályt és odabattyog hozzám,hogy "hívtál?" Na,ilyenkor szól rám Tomi,hogy ne hőzöngj vele,mert elveszed a kedvét.Na de hát %=/˛@&<Ł$....?!
El kéne kezdenem meditálni és nyugtatóteákat inni.Tényleg nagyon el tud gurulni a gyógyszerem az ilyen esetektől.Meg kell tanulnom nem kimutatni,nem felvenni a selejt pályákat és örülni azon ritka alkalmaknak,amikor jókat futunk.
Az agility sokkal nehezebb,mint gondoltam...a látens őrülteknek meg pláne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése